A lakás

A cég által biztosított lakás, melyben három hónapig maradhatunk, egy hatalmas lakópark földszintjén helyezkedik el. Két bejárata van, az egyik az utca felől közelíthető meg, a teraszon keresztül. Nagyjából 60m2 egy szobával, és amerikai konyhás nappalival, az alaprajz kísértetiesen hasonlít erre:

 

 Érkezés után rögtön felmértem a konyhát, és elsőre az az érzésem támadt, hogy minden van benne, ami alap dolgok főzéséhez szükséges. Mint kiderült, ez az alap dolog a pirítós. :)

Az érzés, amikor nekiállsz főzni, és minden kés recés és képtelenség velük bármit is vágni, fakanál nincs, ellenben teflonserpenyő van, felbecsülhetetlen.
Szép lassan mindent újra be kell szerezni, ami természetes volt eddig, hogy van otthon, vagy legalábbis a többségük biztosan: sót, fűszereket, lisztet stb. Alap konyhagépek vannak: hűtő, sütő, mikró, kávéfőző, kenyérpirító ééés elektromos konzervnyitó. Nem tudom ki érezte a mindennapok nélkülözhetetlen kellékének, de egy robotgépnek lehet jobban örültem volna.
A lakás tartozéka egy általam csak nyelesnek hívott porszívó, számomra érthetetlen találmány. Minek akarnád a komplett gépet tologatni magad előtt, hogy fél perc alatt sérvet kapj? És ahogy láttam errefelé ez a típus a gyakori, és ha igazán menőt akarsz venni, akkor van olyan, amiről leakaszthatod a gépet, és a kezedben foghatod, amíg kiporszívózol az ágy alatt. Nem értem ez miért jó, de egészségükre.

 

A képen nem feltűnő, de a mikró akkora, hogy a komplett hálaadási pulyka simán megfordulna benne, ha erre lenne szükség. 

Érkezéskor asztalon egy kis könyv várt minket mindenféle információval a lakásra vonatkozóan: a tv csatornák listájától kezdve ( persze, hogy még csak nem is hasonló a tényleges kínálat), a külső kapu kódján át (ami elavult, és nem tudtunk bejönni vele), hasznos háztartási tippekig, hogy hogyan tartsuk tisztán a lakást.

A lakóparkban egyébként van konditerem, medence, iroda (ahol elvileg nyomtatni lehetne... elvileg).

                         

"Szeretitek a baseballt?" - Nem. " Majd megszeretitek."

A helyi élethez fontos túlesni némi papírmunkán. Ezek elintézéséhez segédet is kaptunk, egy 50 körüli filippinó hölgy, Julie személyében.

Julie este 8-kor küldött egy e-mailt, hogy milyen papírok legyenek nálunk nyomtatott formában másnap reggel. Szóval akkor még nyomtatnunk is kell reggel valahol? Sebaj a lakóparkban van office, majd ott nyomtatunk. Az épületünkhöz tartozó office elég kicsi, 3 gépből egyet sikerült működésre bírni. Persze papírt nekünk kellett volna vinni a nyomtatáshoz, szereztünk papírt, majd ekkor kiderült, hogy a két nyomtatóból egy sem működik. Átmentünk egy másik épületbe, ott a pendrive nem működött. Fél órányi oda-vissza rohangálás után minden megvolt, ugyanakkor Julie még sehol, pedig a megbeszélt időpont rég elmúlt már. Megint vissza a lakásba, és felhívtuk telefonon, hogy merre jár, kiderült épp akkor érkezett, úgyhogy újra visszamentünk a másik épülethez.  ( Az eső miatt késett, errefelé ritkán van ilyen, így három csepp eső is képes megbénítani a forgalmat. )

Esős reggel

Julie imád beszélni, először is tartott egy kis orientációs előadást. Melyik városrészen mik vannak, hova nem érdemes költözni, mert ott a szemétdomb, mivel érdemes munkába járni, hol vásároljunk, mivel töltsük a szabadidőt, hova menjünk kirándulni. Finoman rákérdezett, hogy én mit fogok csinálni, mert fontos, hogy én se unatkozzak, és itt következett a diszkrét beszervezés: vannak-e barátaim, akik szeretnek utazni, mert van itt ez a remek oldal, ahol ő is tag, és rengeteget lehet spórolni. Nem volt tolakodó, gyorsan észrevette, hogy nem annyira érdekel ilyen "munka".

Ez után elvitt minket SSN számot kérni, majd ebéd, délután pedig bankszámlát nyitottunk. Ebédnél kérdezgetett minket, hogy mit eszünk mi Magyarországon, milyen állatok vannak stb. Borzalmasan tetszett neki, amikor képet mutattunk egy mangalicáról, el kellett küldeni e-mailben is, hogy megmutathassa ismerőseinek a birkamalacot.

Visszafelé tovább mesélt a kocsiban, lakásokról beszélgettünk, mutogatta a környéket, és mondta, hogy esetleg olcsóbban is lehet lakást találni mint, ahol most vagyunk, csak nem lesz hozzá annyi "extra". Ha az extra az, hogy fél óra rohangálással sikerül kinyomtatni egy papírt, akkor a megspórolt pénzen nyomtatót veszünk, ez garantált.

Tanácsot kaptunk ágyvásárláshoz is, úgy fest errefelé ez kritikus kérdés, hogy milyen ágyad van, és mennyit fizettél érte. "bite the bullet" = marha sokba fog kerülni, ha jót szeretnénk, amit azóta személyesen is megtapasztaltunk a helyi boltokban nézelődve.

Legközelebb akkor találkozunk Julieval, amikor Bob jogsit csináltat, mivel ehhez kell valaki, aki elkíséri, plusz majd a saját lakás nézése is később lesz aktuális, egyelőre ezzel nem érdemes foglalkozni.

Az út

Fél éve készültünk rá, szép lassan minden papírt megszereztünk hozzá, mindent elolvastunk, amit az interneten meg lehet találni, majd 2015. szeptember 29-én hajnalban elindultunk.
Felkeltünk néhány órányi alvás után, betapostuk az utolsó dolgokat a bőröndbe, összeszedtük a macskát, hogy beadjuk neki az orvostól kapott nyugtatót.
Fél kapszula tartalma por formában. Grabancfogás, kinyitjuk a száját és beöntjük a cuccot, sima ügy. Lenne, a dokinak esetleg. Valójában Bogyó szájába semmi nem ment, összeszedtünk pár karmolást, nyugodtabb senki nem lett, a macska ellenben veszettül próbálta magáról letépni a hordozót. Szerintem ezt úgy kéne, hogy a gazdi leöblíti a kapszulát némi vízzel, úgyis ő az idegesebb, a macskával meg majd lesz valami.

Mire kiértünk a reptérre, legalább Bogyó megnyugodott valamennyire. Vettünk jegyet a plusz bőröndjeinknek és Bogyónak is, majd beálltunk a sorba, ahol végre előre keveredve közölték, hogy be kellett volna csekkolni, menjünk vissza és álljunk újra sorba. Ekkor valakinek feltűnt a rózsaszín-barna pöttyös hordozóból világító macskaszem, és kézzel mégis becsekkoltak minket, plusz az egyik kézipoggyász bőrönddé avanzsált ingyenesen, mert nagyon tele volt a repülő.

Következett a security check, erre alaposan felkészülve macskahámhoz szoktattuk Bogyót, hogy amikor kézben kell átvinni a kapun, nehogy elrohanjon. Vegyük le a pórázt.. és a hámot is. Hoooogymmiii? És mi van ha összetojja magát a tömegben, én meg üldözhetem a reptéren? Semmi, vegyem le róla, nem lehet rajta az a kis darab műanyag meg szövet. Nem vitatkoztam, hogy a cipőfűzőm több anyagot tartalmaz, hátha komolyan belegondolnak és rám is alkalmazzák az elvet. Sikeresen átsétáltunk a vállamba kapaszkodó macskával, majd vártuk, hogy átérjen végre a röntgenen a nyomorult hám, meg a hordozó, hogy minél előbb visszatehessem.

Innentől minden simán ment: elhelyezkedtünk a Párizsba tartó járaton, és gond nélkül meg is érkeztünk. A reptéren kiköszörültük a franciák becsületén esett csorbát, amit legutóbbi párizsi utunk során szereztek a világ legborzalmasabb ízű, ugyanakkor legtöbb színezéket tartalmazó macaronjával. Ezúttal nem a kukában landolt, elmajszoltuk, amíg a repülőre vártunk. Bogyónak mindenki csodájára járt, aki nem nézte közönséges kézitáskának a hordozót.
Felszállás után Hip-hopp San Fransiscoba értünk: mindössze 5 filmet néztem meg, 3-szor próbáltuk megitatni Bogyót sikertelenül, és néhányszor jártunk csárdást különböző nemzetiségű emberekkel a wc előtti kis részen, lábzsibbadást enyhítendő.

A san fransiscoi repteret sem olyan emberek rendezték be, akik utaznak: jó puha szőnyeggel van borítva, hogy ha nálad történetesen 4, egyébként szinte magától guruló darab van, akkor szakadj meg, mire eljutsz velük, akár csak a tolókocsiig.

Minimális ellenőrzés után eljutottunk az autókölcsönzőig, és a délutáni forgalom ellenére egész jól haladtunk San Jose felé.

Rutinosan befordultunk a pálmafákkal szegélyezett úton, az autóból kiszállva egy mókus rohant át előttünk, majd fel az első fára. Gondoltam magamban: Bogyónak itt is lesz bőven látnivaló az ablakból.

Először csak csomagok nélkül kerestük meg a számunkra kijelölt lakást, ami jó ötletnek bizonyult. A lakáskulcsunkat elvileg az ajtón hagyták egy kódzáras dobozban, csak épp az ajtóhoz nem tudtunk eljutni, ugyanis az épület bejárati ajtajának kódját elfelejtették megadni. Szerencsére nem először jártunk ebben komplexumban, így tudtuk merre van az iroda, ahol segítségünkre siettek, és több, mint 20 órányi utazás után végre megérkeztünk ideiglenes otthonunkba.