Az út

Fél éve készültünk rá, szép lassan minden papírt megszereztünk hozzá, mindent elolvastunk, amit az interneten meg lehet találni, majd 2015. szeptember 29-én hajnalban elindultunk.
Felkeltünk néhány órányi alvás után, betapostuk az utolsó dolgokat a bőröndbe, összeszedtük a macskát, hogy beadjuk neki az orvostól kapott nyugtatót.
Fél kapszula tartalma por formában. Grabancfogás, kinyitjuk a száját és beöntjük a cuccot, sima ügy. Lenne, a dokinak esetleg. Valójában Bogyó szájába semmi nem ment, összeszedtünk pár karmolást, nyugodtabb senki nem lett, a macska ellenben veszettül próbálta magáról letépni a hordozót. Szerintem ezt úgy kéne, hogy a gazdi leöblíti a kapszulát némi vízzel, úgyis ő az idegesebb, a macskával meg majd lesz valami.

Mire kiértünk a reptérre, legalább Bogyó megnyugodott valamennyire. Vettünk jegyet a plusz bőröndjeinknek és Bogyónak is, majd beálltunk a sorba, ahol végre előre keveredve közölték, hogy be kellett volna csekkolni, menjünk vissza és álljunk újra sorba. Ekkor valakinek feltűnt a rózsaszín-barna pöttyös hordozóból világító macskaszem, és kézzel mégis becsekkoltak minket, plusz az egyik kézipoggyász bőrönddé avanzsált ingyenesen, mert nagyon tele volt a repülő.

Következett a security check, erre alaposan felkészülve macskahámhoz szoktattuk Bogyót, hogy amikor kézben kell átvinni a kapun, nehogy elrohanjon. Vegyük le a pórázt.. és a hámot is. Hoooogymmiii? És mi van ha összetojja magát a tömegben, én meg üldözhetem a reptéren? Semmi, vegyem le róla, nem lehet rajta az a kis darab műanyag meg szövet. Nem vitatkoztam, hogy a cipőfűzőm több anyagot tartalmaz, hátha komolyan belegondolnak és rám is alkalmazzák az elvet. Sikeresen átsétáltunk a vállamba kapaszkodó macskával, majd vártuk, hogy átérjen végre a röntgenen a nyomorult hám, meg a hordozó, hogy minél előbb visszatehessem.

Innentől minden simán ment: elhelyezkedtünk a Párizsba tartó járaton, és gond nélkül meg is érkeztünk. A reptéren kiköszörültük a franciák becsületén esett csorbát, amit legutóbbi párizsi utunk során szereztek a világ legborzalmasabb ízű, ugyanakkor legtöbb színezéket tartalmazó macaronjával. Ezúttal nem a kukában landolt, elmajszoltuk, amíg a repülőre vártunk. Bogyónak mindenki csodájára járt, aki nem nézte közönséges kézitáskának a hordozót.
Felszállás után Hip-hopp San Fransiscoba értünk: mindössze 5 filmet néztem meg, 3-szor próbáltuk megitatni Bogyót sikertelenül, és néhányszor jártunk csárdást különböző nemzetiségű emberekkel a wc előtti kis részen, lábzsibbadást enyhítendő.

A san fransiscoi repteret sem olyan emberek rendezték be, akik utaznak: jó puha szőnyeggel van borítva, hogy ha nálad történetesen 4, egyébként szinte magától guruló darab van, akkor szakadj meg, mire eljutsz velük, akár csak a tolókocsiig.

Minimális ellenőrzés után eljutottunk az autókölcsönzőig, és a délutáni forgalom ellenére egész jól haladtunk San Jose felé.

Rutinosan befordultunk a pálmafákkal szegélyezett úton, az autóból kiszállva egy mókus rohant át előttünk, majd fel az első fára. Gondoltam magamban: Bogyónak itt is lesz bőven látnivaló az ablakból.

Először csak csomagok nélkül kerestük meg a számunkra kijelölt lakást, ami jó ötletnek bizonyult. A lakáskulcsunkat elvileg az ajtón hagyták egy kódzáras dobozban, csak épp az ajtóhoz nem tudtunk eljutni, ugyanis az épület bejárati ajtajának kódját elfelejtették megadni. Szerencsére nem először jártunk ebben komplexumban, így tudtuk merre van az iroda, ahol segítségünkre siettek, és több, mint 20 órányi utazás után végre megérkeztünk ideiglenes otthonunkba.